FANDOM


Összefoglaló Edit

Miután elmenekültek a Vöröskeresztesek céhépületéből, a Genfből, a csapat másnap reggel több apró feladatot is elintézett. Melanot anyja egy udvari fogadásra vitte, míg John és Natasha találkoztak, ahol kiderült, hogy Natashának is sikerült megerősítenie a Liz Gaster ellen szóló összeesküvést: a Sárga Sólyom tényleg le akar csapni az álarcosbálon. Ez, és az ezt követő háború esélye felzaklatta Natashát, aki megpróbált a csapatra hatni, hogy próbálják meg elkerülni a háborút mindenáron. Közben Orlag és az utcagyerek Petya meglátogatták a Nagyúrat, aki egy üzletet javasolt a csapatnak: ha móresre tanítják Sir Dimitrij Lyttont (Lord Oliver Lytton fiát), aki sok pénzzel tartozott a Nagyúrnak, az elf cserébe hasznos információkkal látja el őket. A Nagyúr továbbá jelezte, hogy ha Zöldvárban járnak, okvetlenül szóljanak neki, mert további gyümölcsöző módokon dolgozhatnak együtt.

Közben a csapat két problémával is szembesült: még mindig nem találták meg Lord Arnolf Cartheuze gyilkosát, és nem jutottak nagyon előre az ÉKÁ tervvel kapcsolatban sem. Melano és John hatástalanították a csapdát a Vöröskeresztes naplón és átolvasták, amiből megtudták, hogy a zsoldoscsapat hosszú konfliktusban állt az északi ügynökökkel a városban. Így amikor nem sokkal később Crossbones megtudta az északi raktár helyét, megtámadta és felégette azt. A csapat követett egy kis osztag Vöröskeresztest, aki egy foglyot vittek magukkal, de a Cartheuze ház (akikkel tudatták, hogy a Vöröskeresztesek felelősek a ház urának meggyilkolásáért) megtámadta őket. A fogoly (egy ÉKÁ mágus) elmenekült, a Genfet pedig a Cartheuze ház megostromolta. Hannibal Frontextől megtudták, hogy közben a Cartheuze ház új fejét, Lord Iustus Cartheuzét próbálják a Királyi Tanácsba bejuttatni, mint egy mérsékelt jelöltet - és egyelőre sikerrel haladnak a tárgyalások több magasrangú nemessel is.

Dark archess

Natasha

A leégett ÉKÁ raktárban azonban hasznos információkhoz jutott a csapat: megtalálták a maradék északi fegyvereket (amelyek meg vannak bűvölve, hogy megakadályozzák a feltámasztást) és ezeket Sato, Orlag és Natasha magához is vette. Továbbá találták maszkokat és udvari öltözékeket, amelyek a Kék Kaviár Divatcéhhez vezettek: itt kiderült, hogy Lord Aaron Farseer, az ÉKÁ nagykövet nagylelkűen a teljes udvari személyzet számára rendelt öltözéket - amit a Sárga Sólyom valószínűleg ki fog használni arra, hogy elrejtőzzön...

A nap végén a Nagyúr kérését is teljesítette a csapat: miután Melano és Magnus tárgyalt Lord Lyttonnal, a többiek elkapták a fiát és "átadták a Nagyúr üzenetét". A Nagyúr pedig elárulta nekik, hogy az ÉKÁ nagykövet szobájának egyik védelme egy erős rúna, amelyet ha bárki megpillant és nem mondja ki a hatástalanító frázist, azt azonnal megöli.

Előző Epizód: Arnolf. In the lounge. With a crossbow. Edit

Következő Epizód: All of this has happened before... Edit

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.