FANDOM


Összefoglaló Edit

Az ÉKÁ Keresztúti követe ajánlatot tett a csapatnak - adják át Garrett Blackheadet, és cserébe abbahagyják zaklatásukat. A csapatnak nem tetszett az ötlet, de Garrett és Badger tervet szőtt, hogy Kenway átadásáért cserébe átadnák Garrettet - színleg. Valójában megpróbálnák mindkettőt megszerezni. Hosszas vita után beleegyezett mindenki, és elindultak a kijelölt találkozóhelyre.

Citadel

A Fellegvár, az Őrzők főhadiszállása

Miután Garrett valami küönleges mágiát észlelt a várakozó északiak felől, Aaron, a követ tiltakozása ellenére a csapat elmenekült Melano döntésére. Visszatértek Keresztútba, hátrahagyva az értetlenkedő Aaront, miközben a fejük felett elzúgott a Fellegvár, az Őrzők hatalmas repülő erődje. Miközben a városba értek, látták, ahogy Őrzők szállnak le a városban, és egy csapat már várt is rájuk a vár bejáratánál, a félkezű mágus, Alfonz vezetésével.

Kiderült, hogy a város alatti mágia egy portálból származik, ami egy "tranzit"-ba vezet ahonnan egy másik portálon át el lehet jutni Zuhatagba. Ez a "tranzit" Nagyúr kezében van, fegyvercsempészésre használta a "kalandorcéhével".

Alfonz és őrzői elindultak, hogy közelebbről megfigyeljék Nagyúr tevékenységét. Közben Vlagyimir vezetésével egy északi sereg vonult Keresztút ellen. Melano üzenet kapott északról, Garett Blackheaddel kapcsolatban és a kardot Sir Eronra hagyva elteleportált Zuhatagba. Az ostrom előtti éjszaka Daud belopódzott a várba és megölte Connort a városi őrség parancsnokát, mondván, hogy az sose engedné, hogy a déliek megadják magukat a túlerő ellen. Sir Eron tetten érte Daudot és egy párharcban megölte. Lord Adraihne serege is a város közelébe ért, de letáborozott és nem vonult a falak ellen.

Vlagyimir serege ostrom alá vette a várost. Sir Eron parancsba adta a (nagyjából) evakuált külváros felgyújtását, hogy lelassítsa az északiak előrenyomulását, de ennek ellenére Vlagyimir csapatai betörtek két kaput is és ostrom alá vették a citadellát, beszorítva Sir Eront és társait két északi csapat közé. Sir Eron ekkor parancsba adta az egész város felgyújtását a déli katonák és civilek evakuálásával a csatornákba.

Ezután a társaság; Sir Eron, Badger és Dante megkeresték Alfonzot a csatornákban és elmentek a portálhoz ahol Sir Peasant és Zephyr várták őket. Mi vár vajon a portál túloldalán?

Notable Deaths Edit

Előző Epizód: Edit

A Crown of Gold, a Crown of Stone and a Crown of Blood Edit

Következő Epizód: Edit

Brothers in Arms Edit

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.