RPG69 Wiki
Advertisement

Összefoglaló[]

Miután a csapat Arcadiába érkezett a titokzatos portálon keresztül, a 'Nagyúr' - Zanian Duskwalker - csempészközpontjába jutottak. Egy hatalmas építmény volt, a falak tükörsima fehér márványból építve, rengeteg különösen összekötött szobákkal, melyek közül sokban ahhoz hasonló kapuk álltak, mint amilyenen keresztül érkeztek. Mint kiderült, ezek a kapuk összekötnek különféle helyeket, és a portálokon át egyből át lehet jutni akármekkora távolságon - Arcadia ennek az átjáróháza.

Zephyr elmondása szerint két nyitott kapu volt amikor megérkeztek: Zuhatag és Keresztút. Alfonz segítségével nemsokkal később kinyitották a Lysi kaput is, és megkezdtek más kapukon dolgozni. Közben Zephyr híreket kapott északról: Melano Gastert elfogták és Zuhatagban őrzik. Zooty Badgernek küldött híreket Üreglakból, ahová tárgyalni küldték: Lord Marcus Danien élete veszélyben van, bármikor lecsaphatnak rá. A két problémával szembesülő csapat úgy döntött, hogy Lysbe siet, Lord Danient figyelmeztetni, miközben egy Őrzőkből és a Nagyúr zsoldosaiból álló csapat kiszabadítja Melanot.

A kicsapongó Zephyr egy levelet adott Sir Peasantnak, majd a csapat elindult útjára. Lysben a csapat hamar eljutott a várba (de előtte még Sir Eron rövid eszmecserét folytatott Hextor egy papjával, ahol szóbakerült a paladini erejének visszaállítása, és Hextor földi avatárja aki mindezt megadhatja neki, valamint bátyja élete és a feltámadás), ahol megtalálták a sértetlen Lord Danient őrei körében - köztük egy törpével - és figyelmeztették a veszélyre, de a régens nem vette komolyan a figyelmeztetést, hiszen már többször megpróbálták meggyilkolni. Lord Danien sokkal dühösebb lett, amikor kiderült, hogy a hírek, mely szerint öccse - Sir Eron, aki Keresztút védelmét vezette - adta ki a parancsot a város felégetésére, amikor az északiak átjutottak a védelmeken. Ez a tett veszélybe sodorta I. Syd támogatóit, hiszen komoly politikai ammuniciót adott a Vlagyimir párti nemeseknek, akik eddig is a Danien család megbízhatatlanságával bombázták a közvéleményt.

Miközben Sir Peasant az általa megmentett Helenával találkozott privátban, Dante, Sir Eron és Badger a könyvtárat látogatták meg, ahol Badger egy különös könyvet kölcsönzött ki - Nekrológ az Újjászületéshez címmel. Amikor újra összetalálkoztak, újabb híreket kaptak, hogy Lord Danienre akármelyik másodpercben lecsaphatnak, ezért a Királyi Tanács gyűlésén lévő nemes után siettek. A gyűlés előtt az őrök feltartóztatták őket, majd amikor elárultak miért érkeztek, rájuktámadtak egy Kenway klónnal együtt. Miközben az ajtó előtt harcoltak, odabentről felfordulás és küzdelem hangjai érkeztek.

Érkező - Syd-párti - őrök érkezése mentette meg a csapatot, akikkel betörték az ajtót a tancsához. Odabent szörnyű kép fogadta őket: Lord Danien őrei testükkel védték a súlyosan sérült főnemest, miközben az erkélyről számszeríjászok lőttek rájuk és több támadó közelrúl próbálta áttörni a védgyűrűt. Mire visszaverték a támadókat, és az őket felbujtó nemeseket elüldözték már késő volt - a régens és királycsináló, Lord Marcus Danien meghalt. Utolsó szavait csak öccse, Sir Eron és testőrségének feje, Balor Steelbolt, a törpe hallotta.

Notable Deaths[]

Az előző rész:[]

A Tale of Two Sieges[]

A következő rész:[]

Reborn[]

Advertisement