RPG69 Wiki
Advertisement

Összefoglaló[]

Koromkapu

Koromkapu

A szénszállítmány elfoglalása után a csapat elindult Koromkapu felé, miközben barbár szövetségeseik egy része tüzeket gyújtott a közeli táborban, azt a látszatot keltve, hogy a helyiek egy része fellázadt az ÉKÁ uralom ellen. 

Koromkapun belül a csapatnak két feladata volt: Alex, Arnolf és Orlag a kollaboráns Bloodwulf klán vezetőjétől, Hodharrtól akarták megszerezni a Kőkörök térképét, miközben Sir Beric, Sato, Magnus és Hópehely a főépületben a lőporraktárat tervezték levegőbe repíteni. 

Alex megpróbálta átverni Hodharrt és kicsalni tőle a térképet küzdelem nélkül, azonban alábecsülte a barbár eszét, és nem sikerült megtévesztenie a Bloodwulf főnököt. A hamar kitörő csatában Orlag megsebesült, az elf ikerpár azonban levágta Hodharrt, és megszerezték a térképet, fontos iratokat és egy rúnákkal ékesített kőtáblát. 

A főépületen belül Beric vezetésével megpróbáltak a többiek bejutni a lőporraktárba, azonban az őrök nem engedték be őket engedély nélkül. Hogy elkerüljék a gólem-Kenwayt, a helyi főtisztségviselőtől szereztek egy parancsot amikor elfogták őt, azonban hamarosan utolérte őket Kenway és a helyőrség. A kitörő káoszban Sir Beric leszúrta a tisztségviselőt, miközben Magnus és Sato levágták a gólem testőrségét. A leggyorsabb Satot Beric előreküldte, hogy robbantsa fel a lőporraktárat, és hárman maradtak hátra megküzdeni a hatalmas Kenway-gólemmel. Miután Magnust leterítette a gólem, Hópehely nyomására Sir Beric kivonszolta az ájult társát, barbár társuk pedig hátramaradt, hogy feltartsa a gólemet.

Sato, Magnus és Beric is kijutottak az épületből, de addigra odakint kitört a harc. A barbárok egy része elfoglalta a kaput, szabadon hagyva a menekülési útvonalat, és a lőporraktár robbanása elég időt hagyott a csapatnak a menekülésre. Miután a Fekete-erdőben elrejtőztek, kettéváltak: Sir Beric vezetésével a barbárok visszatértek Öregvárba, hogy felkészüljenek a csatára az ÉKÁ erők ellen, miközben a többiek elindultak a Kőkörökhöz, hogy megtalálják a titokzatos erőt, ami segíthet nekik.

12988156 10209044449253712 2104182521 n

A Kőkörökön belül, a fagyos barlangokban

A hosszú és fárasztó út alaposan megviselte a csapat nagyját, főleg azokat akik nem voltak hozzászokva a csontig hatoló hideghez és a meredek hegyekhez. Két napi vándorlás után azonban sikerült eljutni a Kőkörökhöz, és bejutottak a legmélyebb barlangokba, ahol a térkép a céljukat jelölte.

Odabent egy hatalmas féreggel találkoztak, miután belesétáltak a nyitott szájába. Jörmungar, a jégféreg barátságosnak bizonyult, és hajlandónak mutatkozott segíteni nekik, ha kiállják Kord próbáját. Az isten gongjának megkondítása után a Jörmungar által felöklendezett halott északi katonák felelevendtek és megküzdöttek a csapattal.

13045442 10209044449293713 757077059 n

Jörmungar, a jégféreg

Bár kemény ellenfélnek bizonyultak, megsebesítve Alexet és Orlagot, sikerült levágni a nagyjukat. Az utolsó, nagydarab halott levágása után az rázuhant Arnolfra, és áttörték a vékony jeget, belezuhanva a fagyos tóba a csatatér alatt. Az elf majdnem megfagyott és megfulladt a jéghideg vízben, de sikerült kijutnia a páncéljából, és Jörmungar segítségével partra evickélt. Azonban a hideg miatt súlyosan megsérült, és pihenőre lesz szüksége, mielőtt újra harcképes lesz.

Fontos Halottak[]

  • Hópehely, az albínó barbár

Előző Epizód: A Cold Welcome[]

Következő Epizód: Wrath of an Elder God[]

Advertisement