RPG69 Wiki
Register
Advertisement

A Fellegváron[]

Citadel

A Rambaldi prófécia követői a Fellegvár fedélzetén gyülekeztek, hogy megkezdjék a Fekete Herceg elleni hadjáratukat. Marcus Danien, Melano Gaster és Alfonz úgy döntöttek, hogy az első küldetés alatt a meglepetés erejét kihasználva egy csapat harcedzett, de kevésbé ismert szövetségesüket küldik északra, miközben ők a Fellegvárral elterelik az ÉKÁ erőinek figyelmét.

Az elf ikerpár, Alex és Arnolf Cartheuze, Sir Beric Summers, Sato, a szerzetes, Magnus és Hópehely, az albínó barbár együtt indultak el a barbár földekre, hogy ott az apró, de elszánt barbár ellenállás segítségére legyenek és felszabadítsák az elnyomott barbár törzseket, hogy egy ütőképes erőt szerezzenek északon, és elvegyék az ÉKÁ egyik legfontosabb szénlelőhelyét.

A barbár földeken[]

Resistance HQ

A barbár ellenállás főhadiszállása

A csapat földreszállásuk után Hópehely vezetésével találkoztak az Öregvárban állomásozó szabad barbárokkal, akiket Orlag vezetett. Egy régi barbár próféciát követve úgy döntöttek, betörnek az ÉKÁ erődítményébe, a Koromkapuba, ellopják a Kőkörökhöz vezető térkép eredetijét és követik a titokzatos erőt, ami felszabadíthatja a barbár törzseket.

Alex és Beric javaslatára a csapat elküldött egy maroknyi szimpatizánst egy, a Koromkapu közelében lévő barbár táborba, hogy éjjel felgyújtsák, és meggyilkoljanak néhány északi katonát, egy lázadás látszatát keltve. Közben a többiek elfoglaltak egy szénszállító konvojt, ami a Koromkapuba tartott, minőségi ellenőrzésre. A konvojt vezető északi kapitányt Beric elfogta, és tőle megtudták, hogy a várban három gólem állomásozik, köztük egy különleges példány, amiben egy Kenway tudata lappang. Ennek ellenére a csapat követte a tervet és elindultak az erőd felé.

Battle in the Snow

A csapat lecsap a szénszállító konvojra

Következő Epizód: The Belly of the Beast[]

Advertisement